Délvideéki Kutató Központ

Aktuális
Magyarkanizsai digitális fotóarchívum
Ugrás a lap tetejére

 A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával kerültek archiválásra Magyarkanizsa község XX. századi fotói. A régi képekről a hétköznapi hősök, ismert politikusok, népszerű színésznők mosolyognak ránk. A jugoszláv elnök, Josip Broz Tito magyarkanizsai látogatása, mellett az egykori kanizsai színházban vendégeskedő Honthy Hanna alakja elevenedik meg.

A Vajdasági Kutató Központ Egyesület egy régi vágya teljesült be azzal, hogy sikerült összegyűjteni és digitalizálni a régi fényképeket. A felhívásra hatalmas érdeklődés mutatkozott. Előkerültek a féltve őrzött családi fotók, amelyek természetesen a digitalizálást követően visszakerültek az tulajdonosokhoz. Az egyesületnek sikerült hozzájutni Weis Zoltán hagyatékának egy részéhez, ami számos képeslappal (302), illetve fotóval (1254) gazdagította a gyűjteményt.


A gyűjtést követte a válogatás, tematika szerinti csoportosítás, majd kezdetét vette a digitalizálás. A szkennert a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával sikerült megvásárolni. 
Az egyesület tervei között szerepel egy kötet elkészítése is, melyben a gyűjtemény fotóinak egy részét tenné elérhetővé a nyilvánosság számára is.